Sajnos nem állt elég idő rendelkezésemre ahhoz, hogy az egész könyvet – vagy legalább Az élet rejtélye c. esszét – lefordítsam, de egy nagyon jellemző részlettel szeretném szemléltetni azt a lendületet, már-már prédikátori stílust, amivel Trebitsch az olvasóihoz szól:
„Miért nem oldottátok még meg az élet alapvető kérdéseinek bármelyikét, nem is beszélve a titeket foglalkoztató számtalan apró-cseprő gondról?
Miért nem tanultátok még meg, hogyan éljetek ezen a bolygón békében és egyetértésben, anélkül, hogy lemészárolnátok egymást – [egyáltalán] milyen célból is?
Miért van az, hogy még mindig a tudatlanság, babona, megtévesztés és a minden szinten megjelenő igazságtalanság őrli fel az emberek túlnyomó többségét?
Miért nem tanultatok meg őszintének lenni, ti, akik mind elborzadtok a hazugságról?
Miért van az, hogy a haláltusátok, akár hasznosan, akár haszontalanul éltétek le az életeteket, mégiscsak lelki gyötrelem?
Hova jutott el valójában az emberiség mostanára?
Az ember fürödhet primitív dézsa vagy lavór helyett fényűzően zománcozott fürdőkádban. Megnyithatja a csapot, ahelyett, hogy vizet húzna [a kútból]. Olaj[lámpás] vagy gyertya helyett használhat elektromosságot. A gyaloglás vagy ökrösszekéren utazás helyett pullmankocsira szállhat. Küldönc útján vagy vonaton és gőzhajón szállított üzenet helyett küldhet légipostai levelet vagy üzenhet sürgöny vagy szikratávíró útján.
De megoldottátok-e az élet alapvető problémáinak bármelyikét is?
Csökkentettétek-e a világban lévő szenvedést?
Csökkentettétek-e a világban lévő szegénységet?
Csökkentettétek-e a világban lévő hazugságot?
Csökkentettétek-e a világban lévő erőszakot és kegyetlenséget?
Csökkentettétek-e a világban lévő gyűlöletet?
Hoztatok-e békét a világba?
Hoztatok-e – az érzéki örömökön túlmutató – boldogságot a világba?
Hoztatok-e valódi tudást a világba?
Vajon az ezt a bolygót benépesítő emberek túlnyomó többsége nem éppen olyan tudatlan és babonás, mint eddig is volt?
Vajon haladás-e az, hogy emberek nem gondolhatják, olvashatják, mondhatják és írhatják azt, amit akarnak?
Vajon haladás-e az, hogy a tűrhetetlen körülmények felőrlik őket?
Vajon haladás-e az, hogy a nagyhatalmak csillagászati összegeket költenek háborús előkészületekre, egymás kölcsönös elpusztítására?”[1]
Trebitsch az egész könyvben párhuzamosan beszél az egész emberiséghez – illetve annak éppen a könyvet olvasó egy tagjához – és a világ vezető politikusaihoz. Ezért némileg önellentmondásba is keveredik, hiszen egyfelől azt mondja, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia a megoldásokat saját élete problémáira, másfelől viszont a politikusok kezébe adja a felelősséget az emberiség sorsát illetően. Azt állítja ugyanis, hogy a kormányzatok, a világ vezetői vannak abban a helyzetben, hogy a saját gondolkodásmódjuk és magatartásuk megváltoztatásával – ahová ugyanúgy belátás útján kell eljutniuk, mint mindenki másnak – az egész világot meg tudnák menteni a pusztulástól.
A könyv sorsát tekintve érdekes lehet, hogy a szingapúri The Straits Times 1937. szeptember 27-én „A hét könyvei” c. rovatában beszámolt annak megjelenéséről[2]. Ez alapján valószínű, hogy Trebitsch kötetének kiadását érdeklődéssel követte az Ázsiában élő európai közösség.
Azt is tudni lehet, hogy már a kiadás évében felmerült, hogy Dawn or Doom of Humanity-t lefordítsák magyarra. Trebitsch 1937. október 8-án kelt levelében ezt írja:
„Ami a könyvem közlési jogát illeti: A Shanghai Times-tól még nem érkezett levél. Biztosíthatom arról, hogy a magyar nyelvű fordítás kiadási jogát kedvező áron, illetve kedvező feltételekkel fogja megkapni. Semmit sem szabad kinyomtatni addig, amíg a fordítást jóvá nem hagytam.”[3]
